Fejér megye területe már az ősidőktől kezdve lakott volt, térségeket összekötő köztes elhelyezkedése, a Duna vízi útja folytán mindig is vonzotta a Kárpát-medencét érintő népmozgalmak csoportjait, erről a régészeti lelőhelyek gazdagsága is tanúskodik. Az őskőkorszakot a Sárrét, a Csákvári-barlang, a nadapi kőbánya, Dunapentele leletei jellemzik, a neolitikus települések jellegzetes példájául a dunántúli vonaldíszes kultúrához sorolható bicskei telep hozható. A bronzkori népesség (vatyai kultúra) nagy lélekszámú telepeket, földvárakat hozott létre (Adony, Sárbogárd, Dunaújváros, Pákozdvár), a késő bronzkori urnamezős kultúra, váli lelőhelyéről kapta a nevét: váli kultúra. A korai vaskorban a terület feletti hatalmat a nyugatról érkező népesség vette át, központjaikat megerősített földvárak jelzik (Fehérvárcsurgó: Várhegy). A megye területén az első etnikailag megfogható művelődési kört a vaskori kelták képviselték, az eraviszkusz törzset érte el az i. sz. 1. században a római hódítás, a megye mai területe Pannónia provincia része lett, a Duna vonalával, s az azt övező limes táboraival (Vetus Salina, Intercisa, Annamatia) a tartomány keleti határa. Az útcsomópontokban jelentős városok alakultak ki: Floriana (Csákvár), Osones (Bodajk), Gorsium (Tác). A rómaiak után a terület egyesítése tartósan az avaroknak sikerült, nyugati részfejedelemségük központja a megye déli részén alakult ki. Birodalmuk hanyatlása után a gyérülő falvakat a IX. század végén helyben találta a magyar honfoglalás.

A megye területét a honfoglaló magyarság 895 - 900 körül szállta meg, mely központi fekvése miatt a fejedelmi törzs szálláshelye lett. Központjául Fehérvárt választva Géza fejedelem a Sárrét mocsarai fölött erődített szálláshelyet épített ki, mely az államalapítás után, I. István alatt a területi alapon szerveződő királyi vármegye székhelyévé vált, a középkori magyar állam szervezetében kiemelkedő szerepet töltött be: az uralkodók koronázási és temetkezési helye a XVI. század közepéig. Fejér vármegye oklevélben elsőként 1009-ben fordul elő, alispánját 1108-tól említik. A török hódoltság előtt a megye területe magába foglalta a Duna - Tisza közén elhelyezkedő Solt-szék területét is.

A királyi vármegye a XIV. század közepétől nemesi vármegyévé alakul át, 1333-ban találkozhatunk először a megye alispánjával és szolgabíráival, akik a hatalom központi területi képviseletén túl a nemesi közösség képviselőivé válnak. Solt-széknek a Duna két partjának eltérő történeti fejlődéséből magyarázható önállósodása már a XIV. században megkezdődött, elszakadása a török hódítással következett be. A megye területére a honfoglaló magyarság mellé a XIV. századig a területi autonómiát élvező besenyők (a Sárvíz mellékére) és a XV. században Hantos központtal kapitánysággá szerveződő kunok települtek.

A megye településeinek, népeinek történetében az 1543 és 1688 közti török uralom törést okozott. Székesfehérvár elfoglalása után a megyehatóság nyugatra menekült, s bár a XVI. században még működik a megyei igazgatás, a XVII. század folyamán Veszprém és Komárom megyéhez kerülnek a velük szomszédos Fejér megyei területek. A török közigazgatás három szandzsáksága fedi le az egykori megye területét (a budai, székesfehérvári és simontornyai). A megye nyugati része a palotai váruradalom részévé vált, az északi területek Tata és Gesztes várak kapitányaitól függtek. A török hódoltság id?szaka a népesség csökkenését, falvak és anyagi javak pusztulását hozza.

A felszabadulás után 1692-ben szervezik újjá a vármegye közigazgatását. Székesfehérvár 1703-ban nyeri vissza szabad királyi városi rangját és jogait. A Batthyány és Zichy család visszakapta régi birtokait, a Hochburg és Heister család jelent?s területek megvásárolására szerzett el?jogot. A megfogyatkozott lakosság helyére magyar, német és szlovák telepesek érkeztek a XVII. század folyamán. Az etnikailag vegyes lakosságban a magyar népesség dominált. A megye újjáépítése csak a szatmári béke után (1711) indulhatott meg, a belterjes gazdálkodás alakulását az elnéptelenedett területeken a külterjes legeltetésre alapuló nagybirtok késleltette, igazi agrárkultúra a telepesek munkája nyomán a XVIII. század végére alakult ki. A benépesülő megyét 1767-ben már három járásra osztották (Sármelléki, Csákvári és Bicskei), a kialakuló kereskedelmi, gazdasági központokból 16 mez?városi rangra emelkedett, közülük a jelentősebbek: Mór, Bodajk, Csákvár, Bicske, Dunapentele, Ercsi, Adony, Lovasberény, Káloz, Martonvásár, Sárbogárd. 

A nagybirtokos nemesség mellett a megyei közéletben és a közigazgatás ellátásában jelentős szerep jutott a birtokos köznemességnek, amely a reformkor során a haladó eszmék támogatója lett.

Naevius in manibus

Az 1832-36. évi diétán Fejér megye követei a hagyományos, addig érvényben levő törvények alapján álltak, mivel a nemesi közgyűlés azt a konzervatív utasítást adta nekik, hogy az ősi alkotmányhoz ragaszkodjanak. A követek szerint a Fejér megyei paraszt még nem érett meg az önállóságra, így a birtokjogot amelyet csak a nemesség élvez, megadni nekik nem lehet.

A főispáni tisztséget 1825-1845 között Cziráky Antal töltötte be, majd Zichy Ödön három éves adminisztrátori időszaka után, 1848. április 26-án id. Pázmándy Dénes lett főispán, aki a nemzeti átalakulás Fejér megyei képviseletét hűséggel vezette.

Az 1848-as harcok során Fejér megye beleesett a horvát csapatok felvonulási útvonalában, így a védelmi harcok megszervezésének tanúja volt a város. A 16 ezer fős honvéd hadtestet szeptember 25-én kivonták, másnap Jellasics seregével bevonult Székesfehérvárra, majd szeptember 29-én Buda felé indult csapatával, de Pákozd és Sukoró között a magyar honvédsereg feltartóztatta és szétzilálta.

1849. január 17-én megérkezett Gyulai Gál Endre az újonnan kinevezett megyei biztos, aki a polgári ügyek viteléért volt felelős, a császári hatalom azonban április 25-én összeomlott, az osztrák csapatok kivonultak a megyéből. Április 26-án a forradalmi kormány megbízottja, Batthyány István lett a megye kormánybiztosa.

A szabadságharc leverése után, az önkényuralom másfél évtizede alatt a tőkés társadalom fejlődése jelentősen előrehaladt. A polgári viszonyoknak megfelelően szervezték meg a megyei adminisztrációt. A korábbi járási beosztás helyett újat alkottak: Székesfehérvár, Hercegfalva, Sárbogárd, Vál, Mór, Adony székhelyekkel.

Az 1869-ben történt összeírás idején 17 mezőváros 1 szabad királyi város, 72 falu, 15 községesített puszta, és 273 major volt Fejér megyében. 

A kiegyezés (1867) új politikai helyzetet hozott létre, a politika több mint másfél évtized után újra a vármegyei élet meghatározója lett. A megye választókerületeiben általában a nagybirtok és középbirtokos politikai erők csaptak össze a mandátumokért. 1866 és 1905 között a konzervatív politikát való nagybirtokosok a kormánypárt, a középbirtokosok pedig az ellenzék védelmében léptek fel. A nagybirtok hazájának ismert megyei törvényhatóságban a főispán, a kormány megbízottjaként a mágnás csoportból került ki, míg a vármegyei hatalmat az önkormányzat feje, az alispán gyakorolta.

Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesését követően a megye északi területe 1919. augusztus 7-től október 12-ig román katonai megszállás alá került, majd miután október 7-én kivonták őket többek között Székesfehérvárról, bevonult a városba tiszti különítménye élén Horthy Miklós. Székesfehérváron egy hónapig összpontosult a polgári restauráció fegyveres ereje, a fővezérség, itt székelt a dunántúli kormánybiztosság. A két világháború közötti évtizedeket ismét a mágnás körök uralmi dominanciája határozta meg. Az 1930-as évek második felében a társadalom politikai orientációja a modern jobboldal felé tolódott. A kormánypárt azonban meg tudta akadályozni, hogy az 1939. évi választások során nyilas párti programmal, képviselő szerezzen mandátumot a választókerületekben.

1944. március 19-én Székesfehérváron motorizált német alakulatok jelentek meg, s elfoglalták - tűzharc nélkül - a katonai létesítményeket. A Fejér megyei főispánt, Jankovich Miklóst eltávolították, s ez új megyei vezető teljesen kiszolgáltatta a megyét a háborús érdekeknek.

A megye 1944. december 2-től 1945. március 22-ig súlyos harcok színhelye Székesfehérvár első évben 1944. december 23-án került a szovjet csapatok kezébe, majd miután 1945. január 22-én visszafoglalták a német-magyar egységek, 1945. március 22-én végleg a szovjeteké lett.

A világháborút követő években a Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok között az 1944 előtt legális történelmi múlttal rendelkező Kisgazdapártnak volt tömegbázisa. Az ezt követően kiépült pártállamnak az 1956-os forradalom előtti változatát, az országos mozgalom elsöpörte. A szovjet katonai beavatkozás Székesfehérváron november 4-én, Dunaújvárosban (Sztálinvárosban) november 7-én törte meg a hősies ellenállást.

Térségünkben az 1960-as évek elejétől megindult a gazdasági, főleg ipari fejlesztés, a lakosság életszínvonalára pozitív hatással volt.

Az 1989-90. évi politikai rendszerváltásban az újjászerveződő és újonnan alakuló csoportoknak, polgári ellenzéki pártoknak, egyesületeknek volt szerepük. 1989-ben a Kisgazda-, az SZDP, az MDF, az SzDSz, a Nemzeti Parasztpárt, a KNDP megyei szervezetei szereztek érdemeket, majd a pártállami struktúra lebontásában a FIDESZ-szel bővült polgári ellenzéki törekvések vettek részt.

Fejér megyének ma két megyei jogú városa, hét (7) városa és 98 községe van. A megye területe 4359 km2, lakossága 429 000 fő.

 Fejér megye a történeti Magyarország szívében, az ország középső részén, hegyektől, dombvonulatoktól, lapályoktól tagolt vidéken alakult ki. Első említése 1009-ből ismert, az államalapító Szent István király uralkodása alatt kialakult vármegyerendszer egyik legkorábbi talpköve.

A Kárpát-medencében megjelenő honfoglaló magyar törzsek előtti évezredekben a megye területén különböző népek és kultúrák találtak otthonra. A Krisztus születése utáni évszázadokban a mai Tác melletti Gorsiumban és a Dunaújváros határában levő Intercisa erődjében a római kultúra gyökerezett meg, majd a népvándorlás korának egymást váltó népei; hunok, avarok találtak e tájon otthonra.

Népek és kultúrák sokszínűsége a honfoglalással is folytatódott: a magyar törzsek mellett besenyők, majd kunok telepedtek meg. Az államalapítás időszakában pedig elsősorban német nyelvterületről, főleg Bajorországból érkeztek jövevények. Európa különböző nemzeteinek tagjai azt követően jelentek meg mind nagyobb számban, hogy Szent István megnyitotta a Nyugat-Európából hazánkon át a Szent Földre vezető zarándokutat, amely áthaladt Fejér megye területén is.

Fejér megye az államalapítás időszakától az ország egyik igazgatási, kulturális központja. A XVI. század első negyedéig itt koronázták a magyar királyokat, többek temetkezőhelye lett a Szent István alapította bazilika. Az Árpád-házi uralkodók és az őket követő királyok házasságaik révén Nápolytól Párizsig, Madridtól Kijevig, Konstantinápolytól Krakkóig teremtettek gazdagító kapcsolatokat Európa ismert és megbecsült uralkodó családjaival. Ezek a kapcsolatok nemcsak az országot, hanem a megyét is gyarapították.

A királyi vármegye központja, Székesfehérvár adott otthont a törvényhozó napoknak, itt fogalmazódott meg hazánk első közjogi alapdokumentuma, az Aranybulla. A megye közigazgatási, gazdasági szerepe pedig azzal gazdagodott, hogy magába foglalta a vele szomszédos Duna - Tisza közi részeket.

Ezt a szerves fejlődést törte meg a Török Birodalom, 1543-ban Fejér megye és Székesfehérvár is a félhold uralma alá került. A közel 150 esztendőn át tartó oszmán uralom alatt Fejér megye lakossága nemcsak otthonát, hanem Nyugat-Európát is védelmezte. A meg-megújuló hadjáratok felélték a megye gazdasági erejét, települései romokban hevertek, népessége jelentősen megcsappant.

Az új honteremtés időszaka a török kiűzése után következett be, 1688-ban a keresztény hadak visszafoglalták Székesfehérvárt, és Fejér megye is szabad területté vált. Új feladatok tornyosultak a megyei adminisztráció előtt; a falvakat be kellett népesíteni, a földeket művelhetővé kellett tenni. Fejér megye is az ország vérkeringésének része lett. Nyugat- és Dél-Európa népei előtt ismét kinyíltak a megyehatárok. Német nyelvterületről - elsősorban Németországból és Ausztriából - érkeztek iparosok, kereskedők, földművesek. Szerbek és horvátok a kontinens déli vidékeiről telepedtek meg.

Fejér megye többnemzetiségű területté vált, az itt lakók kultúrája, nyelve, vallása a különbözőségek ellenére egymást gyarapító, gazdagító erővé vált. Ez a gazdasági, kulturális alap teremtette meg a társadalmi fejlődés lehetőségét.

Székesfehérvár visszakapta szabad királyi városi jogait, a megyében a XIX. század közepéig 15 mezőváros jött létre. A polgári átalakulás időszakában hazánk és Fejér megye is az európai fejlődés szerves részévé vált. Ezt a meg-megújuló evolúciót törte meg az első világháborút záró trianoni béke, majd a második világháborút követő súlyos, válságokkal, tragédiákkal terhelt több mint négy évtized.

A megye többnemzetiségű jellegét méltóképpen szimbolizálja a már hagyománnyá vált Megyei Nemzetiségi Nap évről - évre történő megrendezése is.

A történelmi múlt iránti tiszteletet kifejezik azzal, hogy ismét az ősi címer és zászló jelképezi a megye lakóinak együvé tartozását. Címere tisztelgés az államalapító király előtt, aki az országot Szűz Mária oltalmába ajánlja. Zászlajának arany színe a bőséget; a természet, megművelt föld és kultúra gazdagságát, zöld színe pedig az egymást követő generációknak az egyéni és nemzeti megújhodásba vetett hitét fejezi ki.

A közel egy évezredes múltra visszatekintő Fejér megye polgárai a jelképeken túl is kifejezik ragaszkodásukat a természet itt megkapó bőséggel fellelhető értékei iránt. Számunkra a Bakonyalja a "magyar Stájer", a Vértes tájvédelmi körzet, a Velencei-tó és térsége valamint a Váli-völgy lankái éppúgy mindennapjaink részesei, mint a Duna mentén sorjázó ártéri erdők, vagy a Mezőföldet átszelő Sárvíz természet és ember egyaránt alakította, formálta vidéke.

A XXI. század küszöbén is vallhatjuk az előttünk járt nemzedékek megfogalmazta gondolatot: Az Isten jókedvében teremtette Fejér megyét! Ebben a kivételesnek mondható környezetben a megyét és az országot, a magyar nemzetet és az itt élő nemzetiségeket gyarapító személyiségek születtek: a politikai életet alakító és meghatározó uralkodók és államférfiak (Szent István, III. Béla, Nagy Lajos, József nádor, Eötvös József, Wekerle Sándor), egyházi személyek (Simor János, Prohászka Ottokár), a kultúra (Kálti Márk, Sajnovics János), az oktatás (Virág Benedek, Ányos Pál, Brunszvik Teréz, Horvát István, Lánczos Kornél, Szekfű Gyula, Szemere Gyula) és művészetek szellemóriásai (Ybl Miklós, Csók István, Vörösmarty Mihály, Vajda János, Gárdonyi Géza, Eötvös Károly, Németh László, Pilinszky János, Amerigo Tot, Áron Nagy Lajos). Tetteik, alkotásaik, szellemi hagyatékuk is bizonysága annak, hogy Fejér megye az évszázadok során kiemelkedő helyet töltött be a törvényhatóságok sorában.

Megyénknek az ország gazdasági, kulturális életében betöltött meghatározó szerepe tovább erősödött a rendszerváltozás közel másfél évtizede alatt, biztos hittel, akarattal valljuk: megyénk az Európai Unióban az itt élők tudása, szorgalma révén virágzó területté válik.

A népben és nemzetben gondolkodó polgárok felelősségét, alkotókészségét ismerve tudjuk, hogy Európa általunk is gazdagodik, s megyénk, hazánk az évezredes Kárpát-medencei gyökerei révén újabb és újabb lombkoronákkal terebélyesedik.